Sportolóként és az élet más területein is rendkívül fontos, hogy magabiztosak legyünk, higgyünk magunkban és a képességeinkben – sikertelenség esetén is. Ráadásul gyakran előfordul, hogy míg az területen jól sikerül ezt megvalósítanunk, egy másikon alacsony az önbecsülésünk.
Látszólag ez a jellemző adott, valójában azonban jól fejleszthető.
Esetenként – főként fiatal sportolóknál – előfordul, hogy jól teljesít a sportoló, vannak sikerei, mégis inog az önmagába vetett hite.
Gondold végig, hogy sportolóként hányast adnál magadnak egy 1-10-es skálán, ahol az egy nagyon gyenge magabiztosságot, a 10 pedig az ideális, belülről fakadó, stabil és erős magabiztosságot jelenti.
Mi jellemző az alacsony vagy ingadozó önbizalommal rendelkező sportolóra?
Nem szereti a nála gyengébb ellenfeleket, mert akkor „kötelezően” hoznia kell az eredményt és mivel nem hisz magában eléggé, ez hatalmas teherré válik. Gyakran vezet sikertelen versenyhez.
Megijed a ranglistán előrébb álló ellenféltől, hiszen „ő a jobb”, „őt nem lehet megverni”, stb.
Ha pozitív visszajelzést ad, azt betudja véletlen sikernek, eseti jó formának.
A sikertelenséget véglegesnek, alapállapotnak tekinti.
Sokkal inkább figyel a hibáira, a kudarcaira, mint a jó teljesítményére vagy az erősségeire.
Magasabb a szorongásszintje téthelyzetben (időnként még edzésen is), így az edzésen kiválóan végrehajtott feladatokat versenyen/meccsen gyakran gyengébben teljesíti (edzésmenő).
Ennek számos oka lehet. Néhány példa:
1. Tudat alatt tart attól, hogy nagyképűnek tartják
Hatalmas különbség van pedig a kettő között: a magabiztos sportoló tudja hol és merre tart, nincs szüksége folyamatosan külső visszaigazolásra és a nála gyengébbeket is tiszteli, sőt támogatja, segíti. A nagyképű sportolók egy része valóban jó eredményekkel büszkélkedhet – és folyamatosan meg is teszi azt. A másik részük pedig a hozzá nem értők felé bizonygatja változatos eszközökkel, hogy mennyire kiválóan megy neki, amit csinál, holott gyakran ingadozó a teljesítménye. Mindkét csoportba tartozóknál előfordul a mások lekicsinylése (hogy magukat még jobbnak tüntessék fel). Fontos tehát észrevenni a (hatalmas) különbséget, mert akkor bátrabban mutatkozhat a sportoló magabiztosnak.
2. Jelenlegi vagy korábbi edzője gyakran kritizálta.
Nagyon sok jó edző van, aki pedagógiailag is képzett és jó érzékkel dicsér vagy építő jelleggel emeli ki a javítanivalókat. Az ilyen edzőktől érkező segítő kritika – bár elsőre persze ez is „rosszul eshet” a sportolónak – nagyon hamar átalakul feladattá és a sportoló – az edzővel közösen javít a helyzeten (például gyakorol vagy változtat).
Időnként azonban némely edző folyamatos kritikája (még akkor is, ha jó szándékból teszi) – esetenként cinizmusa, megalázó beszólásai – rombolóan hathatnak a sportoló önbecsülésére, és könnyen vezethetnek akár a sport abbahagyásához is, vagy túl magas szorongáshoz, ami a teljesítmény rovására mehet.
Nyilván a paletta nem fekete-fehér, és a legtöbb edző folyamatosan képezi magát ilyen témában is, és igyekszik igazi támasza, segítője lenni a sportolónak. A hibákra, javítandókra többféle módon is fel lehet hívni a figyelmet, úgy, hogy közben nem az önbecsülést romboljuk, hanem ellenkezőleg – hosszútávon inkább építjük. Érdemes gyakorolni az asszertív kommunikációt, vagy bevetni pl. a szendvicstechnikát (amikor két jó közé csomagoljuk a javítandót, fejlesztendőt), vagy egyéb technikákat. Ha pedig az edző ilyen, akkor a sportoló saját magában kell, hogy reálisan kezelje, megszűrje a rá zúduló kritikát vagy negatív értékelést.
3. Maximalista
Hiába első pl. egy versenyen: ha hibázott, vagy nem tökéletesen hajtotta végre a feladatot, nem tartja teljesítményét elég jónak.
A maximalizmus nagyon hasznos, hiszen ezek a sportolók teszik oda magukat az edzésen 120 %-ban és hajtják magukat jóval a komfortzónán kívülre. Nekik kezdetben gyakran jönnek is az eredmények, ám egy idő után hajlamosak versenyen/meccsen bepörgetni magukat a „nem elég tökéletes, ahogy csinálom” képletbe, amiből egyenes út vezet a negatív spirálba, a teljesítmény romlásához.
Természetesen ebben is lehet fejlődni, és reálisabb önértékelésre szert tenni. Ebben segít például a sportolóimnak a verseny/meccsértékelő ív, amelyben többféle szempontból értékelhetik a teljesítményüket ügyelve arra is, hogy milyen szóhasználattal illetjük a javítandó momentumokat (pl. nem hibának, vagy gyengeségnek, hanem javítandónak nevezzük).
4. Negatív a szemlélete (gyakran rögzült szemlélettel párosulva).
A hibákat keresi, arra fókuszál – így értelemszerűen abból vesz észre többet és gyakran fel is nagyítja ezeket a hibákat. Innen egy negatív spirálba kerül és egyre több hibát vét. Ostorozza magát a rossz teljesítményért, és szorongani kezd. A kapott pozitív visszajelzéseket is esetinek tartja, vagy a szerencsés körülményekre fogja.
5. Rögzült szemlélet
A rögzült szemléletű sportolók abban hisznek, hogy a tehetség adott, és mindenki annak megfelelően képes eredményeket elérni, a fejlődési szemlélet alapján azonban mindig fejleszthetők vagyunk és bárki képes a kiválóságra. Az előbbi csoporthoz tartozók nem igazán képesek a kudarc feldolgozására, az utóbbiak a tanulási folyamat részének tekintik.
„Ha egyszer azt hiszem, hogy megcsinálom, akkor tuti beégek vagy pont nem sikerül” – ez is gyakran előforduló meggyőződés, amelyet érdemes átírni magunkban, mert ez is a negatív gondolkodás melegágya - ha őszintén így gondolja a sportoló.
6. Megfelelési kényszer
Akár a szülőknek, akár az edzőknek való folyamatos megfelelési törekvés. Gyakran ilyenkor a külső motiváció erősebb, mint a belső. Nem a sport élvezete, a saját célok a fontosak, hanem elsősorban a mások által állított követelményeknek szeretne megfelelni. Érdemes ebben az esetben átgondolni, hogy a sportolónak magának mi a fontos, és áttenni a fókuszt az eredmény centrikusságról a sportolás, versenyzés élvezetére.
7. Folyamatosan másokhoz hasonlítja magát
Mások jó folyamatait, szokásait hasznos modellezni. Ám mindez akkor pozitív számunkra, ha eközben ezt egy útnak, elérendő célnak tekintjük, eszköznek a saját fejlődésünkhöz. Ha azon kapja magát a sportoló, hogy mások jó eredményeit/szokásait látva önmagát kicsinyli le vagy irigykedik, akkor érdemes átgondolni a célokat és átkeretezni a hozzáállást.
8. Hibás célállítás
A túl magasra tett célok által általában kevés sikert élhet meg a sportoló. A túl alacsonyra tett célok elérését pedig nem tekinti igazi sikernek. Érdemes megtanulni egy hatékony célállítási módszert, és folyamatosan újragondolni a céljainkat több szempontból, többféle időtávlatban.
9. Túl sok – vagy sok ideig fennálló stressz.
A stresszhormon emelkedése sok mindenre sarkallhat minket, és gyakran az előnyükre tudjuk fordítani. Az optimális stressz szint sportáganként és egyénileg is változó, de az nagyjából mindenkire igaz, hogy a huzamos ideig fennálló magas stressz csökkenti a teljesítményt, akár kiégéshez feladáshoz is vezethet.
(A későbbiekben írok részletesebben a Yuri L. Hanin által meghatározott zónákról (IZOF, Individual Zones of Optimal Functioning).
10. Babonás
A jól kialakított és megszokott rutin nagyon fontos a sportoló számára, azonban érdemes átvizsgálni, hogy esetleg nem csap-e át babonásságba. Egyik sportolóm csak egy bizonyos zokniban „tudott jól játszani”. Mivel egy zoknival bármi megtörténhet, ezért átprogramoztuk a „csakis ez a zokni a jó” meggyőződést arra, hogy „jól játszom, amikor van rajtam zokni” meggyőződésre. Hiszen zokni mindig van a lábán, amikor meccset játszik.
A magabiztos sportoló:
Örül a sikereinek – akkor is, ha nem tökéletesen hajtotta végre a feladatot. A kudarcot tanulási folyamatnak tekinti, és átmenetinek könyveli el. Akkor is tudja, hogy milyen jó sportoló, ha éppen nem úgy sikerül valami.
Ismeri erősségeit, és azokat szem előtt is tartja. Folyamatosan fejleszti magát olyan részfeladatokban is, amelyeket nem tökéletesen képes (még) végrehajtani, versenyhelyzetben azonban azokra a területekre koncentrál, amelyekben kiváló.
Tudja, hogy a gondolatai hatnak a testére, és viszont: a testi állapotok hatnak az elmére. Ezért a gondolatait rendben tartja, testileg pedig magabiztosnak mutatkozik – akkor is, ha kicsit izgul, vagy pillanatnyilag bizonytalanabb.
Laza, nyugodt.
Alázatos és támogató a nála gyengébbekkel szemben és felnéz a nála erősebbekre, mindamellett, hogy tudja: bárki legyőzhető.
A magabiztos sportoló kiválóan összeállított célokkal és tervekkel rendelkezik, és azok elérésében egyre sikeresebb.
Megjegyzés: a fenti írást olvasmányaim és tanulmányaim, de legfőképpen a hozzám forduló sportolóktól szerzett tapasztalataim alapján állítottam össze.
Ha bővebben olvasnál, vagy szakszerűbb információt szeretnél a témáról:
Ajánlott olvasmányok:
CAROL S. DWECK: Szemléletváltás, A siker új pszichológiája, HVG könyvek, 2015.
Csíkszentmihályi Mihály · Susan A. Jackson: Sport és flow Az optimális élmény, Vince, Budapest, 2001.
Gyömbér Noémi - Hevesi Krisztina - Imre Tóvári Zsuzsanna - Kovács Krisztina - Dr. Lénárt Ágota - Menczel Zsuzsanna: Fejben dől el - Sportpszichológia mindenkinek, NORAN LIBRO KFT. 2019.
Comments