Jellemzően több időszak is van az életünkben, amikor elkezdünk tudatosan keresni megoldásokat, kutatunk, tanulunk és szeretnénk változást, és nem csak sodródunk.
Van, amikor kimondottan motiváltan, hatalmas célokkal felvértezve létezünk, és ehhez keressük a gyorsítókat, a manifesztációs technikákat, a tudatosságváltást vagy a reality-shifting módszereket. Olvasunk, célállítási módszereket tanulunk, és hatalmas tettrekészség munkálkodik bennünk. A saját életünk legfőbb mozgatórugói mi magunk vagyunk. Ha megjelenik az égető, motivált vágyunk valami iránt, akkor az sosem véletlen. Vágyainkat el lehet érni, ha tudjuk, mit akarunk: a gondolatainkat, mondandónkat és vizualizációnkat erre fókuszáljuk, és inspiráltan cselekszünk az ügy érdekében. Ha minden jól megy, és kitartunk, akkor ez nagyon gyakran sikerül is.
Azonban előfordul, hogy bizonyos életterületeken mégsem boldogulunk olyan egyszerűen vagy elfogy a türelmünk, esetleg megpiszkáljuk a folyamatot a kétségeinkkel, a bizalmatlansággal. Ilyenkor túlságosan a fizikai körülményekre, az aktuális helyzetre fókuszálunk a vágyott állapotunk helyett. Esetleg igazolni látjuk, hogy nem is úgy van, ahogyan szeretném, vagy más dolgok, nehézségek jönnek, netalántán az ellenkezőjét vonzom annak, amit szeretnék…
A másik nagyon jellemző állapot pedig az, amikor céltalanok vagyunk, nem is tudjuk, hogy pontosan mit akarunk. Csak azt tudjuk, hogy a jelenlegi „ruhánk” már kényelmetlen, szűk, és mást szeretnénk. Frusztráló és kínzó gyötrelem lehet, amikor az ember érzi, hogy nem a helyén van, nem áramlik az élettel, nem tudja, hogy mit akar.
Mindkét esetben eljön a legfontosabb lépés: az önátadás/elengedés. Ami tulajdonképpen nem is igazán jelent cselekvést, hanem inkább „nemcselekvést” (természetesen ez nem jelent teljes semmittevést, sokkal inkább csakis a szeretetből fakadó, önzetlen, elvárás nélküli, inspirált cselekvést). Hátra dőlés, és mint a moziban, innentől szemlélője vagyok a dolgoknak, eseményeknek. Objektív szemlélője. Mit is jelent ez? Lemondok a vágyamról? Egyáltalán nem. Megtettem, amit kell és most a kimenetelt elengedem: elengedem a mikort és a hogyant. Ehhez nagy türelemre és erős hitre van szükség.
A nemcselekvés igazán lehet kihívás, ebben segítenek az alábbi tippek. Összegyűjtöttem a legegyszerűbb hatásos gyakorlatokat, ahhoz, hogy mi segíthet át minket, és „mellékhatásként”, ha gyakoroljuk ezeket, hozzájárulnak fejlődésünkhöz.
1. „Csak azzal foglalkozz, ami a te befolyásod alatt áll, amire hatással lehetsz.” („Control, what you can control.”)
A sztoikus filozófia egyik legalapvetőbb tanítása, amelyet minden életterületre érdemes alkalmaznunk. Ha folyamatosan irányítani akarunk olyan eseményeket, személyeket, jelenségeket, amelyekre nincs befolyásunk, a következők valamelyikét tapasztalhatjuk:
· stressz, aggódás, szorongás
· félelmből való gondolkodás
· minden kissé is bizonytalan tényezőtől való elzárkózás, emberektől való elfordulás
· boldogtalanság érzés
· túlköltekezés (hiszen azt tudom kontrollálni, hogy mire költöm a pénzt)
· boldogtalanság, depresszió érzése
Ha felismerjük, hogy ránk is igaz a fentiek közül bármelyik, vagy akár több érzés vagy körülmény is, először is fogadjuk el ezeket az állapotokat szeretettel. Jelen pillanatban ez van. Tegyük hozzá azonnal: ezt akarom fenntartani? Maradjon így? Hogy lenne jobb? Tehetek valamit, hogy jobban legyek, hogy jobb legyen?
Vegyük észre ezeket a jeleket magunkon, és ekkor tudatosan irányíthatjuk a figyelmünket azokra a dolgokra, amelyekre hatással vagyunk. Ilyenkor a számunkra hasznos, és hosszútávon pozitív hatással bíró döntéseket hozzunk.
Az irányítás elengedése valójában az önmagunkkal, az univerzummal, a dolgok alakulásával való harc abbahagyása. Az ellenállást engedjük el, és átadjuk magunkat a dolgok természetes folyásának.
Például lehet, hogy azt érzem, hogy most az egyetlen általam kontrollálható dolog az, hogy mit eszem, és előszedek egy nagy adag fagyit a hűtőből. Ilyenkor érdemes hosszútávú következményekre is gondolni: bizonyos, hogy ameddig a fagyit eszegetem, jobban érzem magam, élvezem is, és kissé oldja a feszültségemet. De amint megettem, vajon hogyan érzem magam majd? És itt van a legfőbb döntési lehetőségem: lesz, amikor úgy döntök, hogy igenis, most eszem egy kis fagyit, és lesz, amikor úgy döntök, hogy mást (t)eszek.
Gyakorlat:
Figyeld meg a jelenlegi lelkiállapotodat, vagy állapotodat. Írd össze az összes tényezőt, ami erre hatással van, vagy hatással lehet. Ezután jelöld meg azokat a tényezőket, amelyek a te irányításod alatt állnak. Igyekezz a fókuszt ezeken tartani.
2. Elkülönülés – objektív távolság, szenvtelenség (detachment)
Amikor érzelmileg elkülönülünk az adott kimeneteltől, azaz kicsit elengedjük az irányítást (1. pont), nem jelenti azt, hogy lemondtunk a vágyunkról, vagy feladtuk a dolgot, hanem ilyenkor inkább útjára engedjük a folyamatot, és bízunk a számunkra legjobb kimenetelben. Legkönnyebben úgy tudjuk ezt megtenni, ha átmenetileg az életünk egyéb területeire, önmagunk fejlesztésére koncentrálunk (5. pont).
3. Jelenlét, pillanatba merülés, belső csend
Ez egy kicsit olyan, mintha megnyomnád a „Pause” gombot. Eleinte többször, rövid időre tudjuk megtenni, de aztán ebbe is bele lehet jönni. Ilyen „Pause” például a meditáció, a légzőgyakorlatok, a körülöttem lévő látvány/hangok/egyéb érzetek beazonosítása. Tulajdonképpen ezek során (eleinte csak pillanatokra, gyakorlással hosszabb időre is) a gondolatainktól való elkülönülést, objektivitást élhetjük meg.
„Az elme kiváló szolgaként, de gyatra irányítóként.”
4. Természet (környezet) megfigyelése
Töltsünk időt a természetben! Először „hangos” lehet a csend, de aztán megnyugtat, feltölt. A természet minden évszakban és minden időjárási helyzetben tud tanítani, segíteni.
„A világot nem úgy látjuk, ahogy az van, hanem úgy, ahogyan mi vagyunk.” – Epiktétosz
Amikor objektíven figyelek, akkor pont ezt az általános igazságot igyekszem felülírni, és ítélkezés, véleményformálás nélkül a „megfigyelői” státuszba kerülni.
Gyakorlat: amikor kint vagy a természetben, hunyd be a szemed, és azonosítsd be a különféle hangokat, zajokat. Érezd meg az illatokat, tapints meg különféle dolgokat. Nézz körül, és nevezz meg színeket, formákat, méreteket, anyagokat. Legyél „ott”.
5. Az élet egyéb területeire való figyelés.
Harmóniában leginkább akkor vagyunk, amikor mind a 12 életterületen nagyjából egyformán jól létezünk. Amikor valamelyik területtel kapcsolatosan (leggyakrabban párkapcsolati, anyagi vagy egészség) már-már görcsösen vagy megszállottan működünk, eljött az ideje áttenni a fókuszt egy másik területre.
Gyakorlat: gondolkodj el az alábbi életterületeiden, és értékeld azokat! Van-e, ahol lehetne jobb a helyzet? Válaszd ki azt, amit elhanyagoltál az utóbbi időben, és dolgozz azokon is!
EMBEREK: otthon, munkahely, baráti és tágabb közösségek
KÖRNYEZET: otthon, munkahely, kalandok/szórakozás/utazás
EGÉSZSÉG: fizikai, érzelmi/spirituális, anyagi
FEJLŐDÉS: tanulás, karrier, szabadidő/kreativitás
6. Hála
A hála adása, megfogalmazása és kifejezése a legegyszerűbb, mégis az egyik leghatékonyabb energianövelő, fókuszváltó és vígaszt nyújtó gyakorlat. Hatékonyságát növeli, ha szokásszerűen, írásban is végezzük.
Gyakorlat (Valahol olvastam, és sajnos a forrást nem tudom): Néha gondold végig, hogy ha csak azok a dolgok maradnának meg neked holnapra, amiért ma hálát adsz, akkor mi mindenért adnál hálát?
Tipp: amellett, hogy folyamatosan számon tartod, amiért hálás vagy, előre érezd át a hálát azokért a személyekért, dolgokért, eredményekért, eseményekért, amelyekre vágysz.
7. Öngondoskodás, szeretet
Ha jól vagyok, akkor vagyok képes igazán adni. Ha szeretetből cselekszem és gondolkodom, akkor megtettem mindent, amit emberileg lehetséges. Amit jó észben tartani: ezt nem csak mások felé, hanem önmagam felé is így…
8. Frekvencianövelés
Minden általunk kedvelt tevékenység, amit örömmel és odaadóan végzünk, emeli a rezgésszintünket.
9. Elvárások elengedése
Amikor a hajtóerőnk a szeretet, és nem amit a cselekedetünkért cserébe kaphatunk, akkor nagyjából megszűnik az elvárásaink miatt érzett szenvedésünk is. Amikor elvárunk valamit, tulajdonképpen bekorlátozzuk magunkat az általunk elképzelhető jövő csapdájába, és pontosan az előző pontban tárgyalt nyitottságunk nincs meg.
„Bármikor bármi jó megtörténhet.” Ha ennek szellemében cselekszem, akkor csökkenthetem az általam helyesnek vagy vártnak ítélt elvárásaimat, és egy sokkal inkább folyamatosan áramlásban lévő életet élhetek.
10. Saját erő felismerése vs. önátadás
„Ahogy bent, úgy kint” – Hermész Triszmegisztosz. A világ tükör, a saját belső állapotunkat tükrözi vissza. Ha nem tetszik, ami körülöttünk az életünkben zajlik, akkor nem a tükröt – azaz a körülményeket, hanem saját magunkat (gondolkodásunkat, meggyőződéseinket) érdemes változtatnunk. Ehhez persze bele kell néznünk a tükörbe, és meglátni azt, ahol változtatásra van szükségünk.
A saját erőnk felismerése, és önmagunk teremtő ereje nem zárja ki, hogy bízunk a dolgok alakulásában. Van, akinek könnyebb egy külső entitást felruháznia hatalommal, ez hitbéli kérdés. A csapda ott van, amikor a felelősséget teljesen átruházzuk másra (univerzum, Jóisten, horoszkóp, sors, stb.). Itt is, mint általában, az egyensúlyra törekedjünk: van, amit emberi mivoltomban felelősségem irányítani, és van, aminek átadom magam, nem az én irányításom alatt áll, hanem bízom a dolgok alakulásában.
11. Egység felismerése
Ezt a transzcendentális egység-érzést nem mindig tudjuk a mindennapokban megélni, de ha megállunk egy-egy pillanatra, átadjuk magunkat ennek a gondolatnak, akkor bizony jóval könnyebb az elfogadás, az egyéni érdekeinken túlmutató hozzáállás, a szolgálat.
12. Bizonytalan befogadása, nyitottság, komfortzóna átlépése
„Mindig minden értem dolgozik”. Néha nem így tűnik, de akkor is így van. Ha kíváncsisággal és nyitottsággal tekintünk előre, nem pedig határozott elképzeléssel, hogy hogyan is kellene történnie a dolgoknak, meglepő és váratlan élményekben lehet részünk.
Nehézségek, kihívások, megoldandó feladatok is jönnek, és ez is pontosan olyan része az egésznek, mint például az izgalom, a meghatottság, a vidám és boldog pillanatok, a hedonizmus vagy a szerencsés kimenetelű események.
Gyakorlat: amikor váratlan, vagy nagy érzelemmel járó esemény történik velünk, próbáljuk beazonosítani, hogy mely meggyőződéseink vezettek ahhoz, hogy ezt megteremtettük magunknak. (Természetesen, amikor történik valami nagyobb volumenű dolog, gyakran csak idővel, és van, amikor külső segítséggel tudjuk ezeket az önismereti folyamatokat végigcsinálni.)
13. A „nem-reagálás” hozzáállás
Gyakran az egyik leghasznosabb reakció, ha nem reagálunk bizonyos történésekre, eseményekre. Természetesen nem az udvariatlan, másokat semmibe vevő vagy érdektelen hozzáállásról van szó, hanem egyszerűen annak szem előtt tartásáról, hogy amire figyelünk, oda áramlik az energia, tehát ha egy dolog jelentőségét vagy ránk gyakorolt negatív hatását el szeretnénk engedni, akkor hasznos, az „érzelmileg semleges tudomásulvétel”. Hasonlóan képzelhetjük el, mint amikor egy jó nagy esernyő alatt állunk, körülöttünk esik az eső. Tenni vele nem tudunk semmit, de magunkat kivonjuk a hatása alól és szemlélőként figyeljük az esőcseppeket.
A fentiek összefüggenek és hatással vannak egymásra.