top of page

Változáskártya

1.png
 
 
A változás az életünk egyik legjellemzőbb jelensége, mégis, néha ellenállunk, tartunk tőle, vagy éppen időnként mi magunk szeretnénk, ha az állóvízből kiléphetnénk, ha történne valami, ha elindulnának a dolgok.​

Sokunkkal előfordult már, hogy azt éreztük,

  • ha az adott helyzetedben nem vagyok jól és boldogan, akkor velem van a baj,

  • megvan mindenem, mégis depressziós gondolatokkal küzdök,

  • legbelül érzem, hogy valami másként kellene, hogy legyen, esetleg

  • hogy jönnie kell már egy áttörésnek, egy változásnak, ami után minden a helyére kerül.

 

A változás is egy folyamat. Lehet, hogy hirtelen, látszólag „véletlenül” történik meg, és az is lehet, hogy elébe mehetünk a dolgoknak. ​

A Változáskártya abban segít neked, hogy elindulj ezen az úton az ölbe tett kézzel várakozás helyett. 

Az általunk generált változás akkor történik meg, ha magunkat a vágyott állapotba tudjuk hozni. Ha tudjuk magunkat sikeresnek, boldognak, gazdagnak, szerelmesnek érezni, mintha már most így lenne.

Ez gyakran kihívás, hiszen a körülményeink lehetnek embert próbálóak, és ilyenkor  hogyan is érezhetnénk magunkat más most boldognak, már most bőségben élőnek, már most szerelmesnek vagy sikeresnek.

A kártyacsomag célja, hogy segítse a változások beindulását, méghozzá erőfeszítés nélkül, a tudatalattira történő, jól célzott üzenetekkel.

A kártya használatával lépésről-lépésre megtaníthatjuk elménket, hogy képessé váljon a vágyott állapot létrehozására. 

Egy nap csak egyetlen gondolattal bombázzuk, így emészthető, befogadható léptékű lesz a változás. Mégis, mivel 31 napon át, rendszeresen "támadjuk", intenzív munkára késztetjük, és hatalmas változásokra sarkalljuk elménket. 

Milyen változásokat értek már el a Felhasználók? 

A Változáskártya már a megjelenést követő fél évben rendkívüli eredményeket hozott a Felhasználói számára. Természetesen lehetséges, hogy véletlen egybeesés történt, és a kártyának semmi köze hozzá, amúgy is megtörtént volna. Az alábbi visszajelzéseket kaptam: 

Három felhasználó ment férjhez a kártyacsomag megjelenését követő fél éven belül. Mindegyikük már több, mint 10 éve volt együtt a párjával. 

Alkalmazotti munkaviszony után nehezen beinduló vállalkozás tulajdonosa pár hónap alatt havi egymillión felül teljesít.

A jelenlegi helyzet és anyagi körülményei ellenére az egyik felhasználó évente 4-5 külföldi útra jut el, amióta megváltozott a gondolkodása.

 

Egy sportoló felhasználó a másodosztályból az NB1-bekerült át. Lehet véletlen, hogy egész karrierje alatt most először. 

 

Egy hölgy kilépett a mérgező kapcsolatából és új életet kezdett. 

 

Egy középkorú férfinek helyrejött a 10 éve problémás házassága. 

 

Egy fiatal hölgy munkahelyet váltott (7 év után) a kártyahasználatot követő 3 hónapban.

 

Egy többgyermekes anyuka, aki az első kártyahasználók között van, új, izgalmas kapcsolatot talált magának. 

 

Egy 20 éve óta ugyanott dolgozó hölgy 3 új képzésbe kezdett az elmúlt hónapokban és már kialakult ügyfélkört szerzett magának.  

 

A közös mindannyiukban: a Változáskártyát kipróbálták és végigcsinálták legalább egyszer.

Coachok és mentálhigiénés szakemberek visszajelzése: 

Folyamatosan rendelnem kell a kártyákból, mivel az ügyfelek is nagyon szeretik, és az ülések után amit kihúznak, szeretik hazavinni. Valahogy betalál mindig. (Léna, life coach)

Én "véletlenül", egy másik termékeddel együtt rendeltem a Változáskártyát, de milyen jól tettem! Eleinte az órák végén húzattam a kliensekkel, de már az elején húzunk, és kiváló beszélgetéstémák jönnek fel a kártyák által.  Köszönöm, kiváló coaching eszköz számomra! (Zsuzsi, életvezetési tanácsadó)

Kedves Megrendelő! A 2024.01.10-2024.01.20. között beérkezett megrendeléseket feldolgozom, de a postázás ebben az időszakban szünetel, minden beérkezett megrendelés küldése 2024. január 20-tól történik (akkor elsőbbségi postával). Megértésedet köszönöm!

Ha ezeket a gondolatokat befogadjuk, egyúttal a felelősséget is vállaljuk az életünkért, az abban zajló eseményekért, a benne lévő emberekért, az érzéseinkért, tetteinkért, eredményeinkért.​

 

Ezért ez a tudás csak azoknak való, akik erre már készen állnak.

Ha Te is úgy érzed, hogy eljött az ideje, hogy a sorsodat még inkább saját kezedbe vedd, és készen állsz a transzformációra, akkor kattints a "Megrendelem" gombra, vagy bármelyik kártyára!

47.png
48.png

Horváth Brigi vagyok, a változáskártya megalkotója. Másfél évtizede foglalkozom a hozzám forduló felnőttekkel és gyerekekkel, a különféle élethelyzetek előre lendítése, az elakadások feloldása kapcsán. Az olvasást, egyéni fejlődést és a személyes kapcsolódást nagyon fontosnak tartom, ugyanakkor egy olyan segítséget is szeretnék adni a hozzám fordulóknak, amelyet könnyen, erőfeszítés nélkül használhat, és amivel szinte észrevétlenül képes löketet adni a pozitív irányú előrelépésnek az élet bármely területén.

brigi1.jpg

Hogyan született meg a Változáskártya?

 

A kártyákon szereplő mondatokat már jó ideje használom. Kezdetben egy kis füzetbe gyűjtögettem a számomra legfontosabb alapvetéseket. A 2018-as év vége felé az egyik nagyon jó barátomnak eléggé nagy elakadása volt.  Lemásoltam neki a mondataimat, aminek nagyon örült, és el is kezdte olvasgatni őket.

Pár nap múlva, kávézás közben árulta el, hogy olvasgatja, olvasgatja, de bizony nem mindig érti, hogy egyik-másik mondat pontosan mit is jelent, vagy hogy miben segít neki. ​Ekkor készültek el a rövid magyarázatok, amelyek a kártyák hátoldalán találhatóak. Innen már csak egy lépés volt, hogy a hozzám fordulóknak is át tudjam adni ezt a hasznos eszközt - így született meg mai formájában a VÁLTOZÁSKÁRTYA.​

6.png
7.png

A kártyák kis méretükből adódóan könnyen magunkkal vihetők, sokan a pénztárcájukba teszik, vagy befotózzák az aznapi üzenetet, és ezáltal naponta többször is rápillantanak.

Ilyenkor már az is dolgoztatja a tudatalattit, hogy rápillantunk, még ha el sem olvassuk, amikor feloldjuk a telefonunkat vagy használjuk a pénztárcánkat.

otthoni munkavégzés esetén a tapasztalatom szerint érdemes a munkafelület közelében elhelyezni a napi kártyát. 

'OK'

A jelenlegi helyzetben minden nap kimegyek a kedvenc helyemre és végigolvasom az összes kártyát. Minden nap van 5-6 kártya, ami szinte "fejbe vág", olyan felismeréseket ad. Minden nap másik. Pedig már ismerem az összes kártyát. 

— B., 47 éves

Változáskártya

 

Tartalma: 

31 napra szóló alaptétel

(21 db alap és 10 db második szintű kártya)

Ára: 

4000 Ft (+ingyenes kiszállítás) . 

bottom of page