top of page
Keresés

Miért tartunk a negatív érzelmeinktől?


Aki a vonzás törvényét ismeri, tudja, hogy ami most van, az már a múlt, hiszen azt korábban teremtettem magamnak. Az egyszerűség kedvéért azt mondjuk, hogy a gondolataink által, de valójában a mögöttük húzódó érzelmeim által, azaz amilyen szinten tartottam a rezgéseimet. Amit pedig jelenleg érzek, azáltal manifesztálom a jövőmet. Ezért van, hogy ha a jelenben rosszul érzem magam (mivel ezt teremtettem magamnak), akkor tudat alatt félek, hogy a jelen negatív érzése újra csak negatív jövőt generál magamnak. Emiatt nem fogadom el a negatív érzéseimet, hanem küzdök ellenük. Pedig minél előbb elengedem az ez ellen való küzdést, azaz elfogadom, hogy most ezt érzem (látom, hallom, tapasztalom), annál hamarabb tudok átlendülni, és emelni a rezgésemet, azaz hamarabb "dolgozni" a jobb jövőn (ami aztán hamarosan megint csak a jelen lesz). Tehát tulajdonképpen az elengedés és az átlendülés a magasabb rezgésre a legfontosabb feladatunk minden pillanatban.



Hogyan lehet emelni a rezgésszintünket? Bármilyen dolog, ami jó érzéssel tölt el minket (természetesen olyan értelemben, hogy az senki és semmi kárára nem válik), bármi, jó lehet, amitől örömöt és felszabadult, boldog érzéseket élünk át. Ugyanakkor, amikor valaki nagyon „lent” van, előfordulhat, hogy azok a dolgok, tevékenységek sem teszik boldoggá, amik normál esetben igen.

„Változtasd meg a gondolataidat, és mindjárt minden rendben is lesz”. Na, ha az ez ilyen egyszerű lenne. Tulajdonképpen az érzelmeinket is valahol a gondolataink által éljük meg, mivel a visszatérő, ismétlődő gondolataink meggyőződéssé válnak, és a tudatalattiból működtetnek minket. Vannak olyan helyzetek, amikor valóban elég gondolati síkon dolgoznunk, és következetesen észrevenni, átalakítani a negatívokat pozitívakká (nem az alapgondolat ellentettje, hanem egy ugyanarra a dologra irányuló, rám vonatkozó, viszonylag rövid, jelen idejű és állító mondat a legjobb megoldás.) Van, amikor a gondolatátalakítás nem működik, mert vitatkozik az elménk, és a helyzet még esetleg súlyosbodhat is. Ilyenkor érdemes próbálkozni néhány alábbi dologgal. Alapvetően mindig befelé érdemes elindulni, azaz az önismeret, az önmagam megfigyelése és a saját reakcióm változtatása felé, de időnként néhány külső dolog, személy, tevékenység segíthet átlendülni.

Példák rezgésszintemelő tevékenységekre:

Befelé indulva:

  • Beazonosítani az érzelmeimet, majd elfogadni, hogy most ez van, és nem azonnal az önfeledt boldogság állapotát elvárni magunktól, hanem egy-egy lépéssel törekedni felfelé az érzelmi skálán (pl. a kétségbeesés érzésénél már a düh érzése egy fokkal jobb. Bővebben Esther és Jerry Hicks munkásságát érdemes tanulmányozni).

  • Sírás

  • Önismereti munka megkezdése/folytatása, önmagunk megfigyelése

  • Naplózás, kreatív írás

  • Légzéstechnikák alkalmazása

  • Meditáció

  • Önátadásra törekvés (ez nem a felelősség átadása a felsőbb hatalomnak (Isten, bölcsebb én, Univerzum, sors, Forrás, stb.), hanem az elfogadás egy mélyebb szintje (bővebben erről később, de a témában érdemes Jeff Foster: A legmélyebb elfogadás című könyvét olvasni).

  • Hála – értelemszerűen itt is az egyik legjobb módszer, ha körülnézünk, és tudatosítjuk mi/ki mindenért lehetünk hálásak. Ez szinte azonnal emeli a rezgésszintünket.

  • Fókuszt áttenni az életünkben jól működő területekre, vagy az elengedni kívánt területtől gyökeresen eltérő dolgokra

  • Fókuszt áttenni az irányításomon kívül eső dolgokról azokra a dolgokra, amelyek az én irányításom alá esnek

  • Fókuszt áttenni az erősségeinkre, sikereinkre, szép emlékeinkre

  • Mindfullness gyakorlatok

  • Elengedés gyakorlatok


A témában leginkább Dr. David R. Hawkings: Elengedés című könyvét ajánlom tanulmányozásra.

Külső segítséggel:

  • Önismereti munka megkezdése/folytatása (szakember, tanfolyam, csoportmunka által)

  • Természet csodálata, tisztelete

  • Barátokkal való találkozás

  • Háziállatok szeretete

  • Segítés, támogatás nyújtása másoknak

  • Testedzés – rengeteg különféle módon

  • Zene (hallgatása, koncert, vagy zenélés)

  • Kreatív hobbi űzése, új készség elsajátítása

  • Szakember felkeresése

  • Utazás

  • Olvasás

  • Böjt/Rezgésszintemelő ételek fogyasztása (bár az átlendüléshez időnként szükséges a hatalmas adag édesség is J

  • Szokásokon való változtatás (az agyat stimulálja), egyes szokások lecserélése jobb szokásokra

  • Takarítás, felesleges dolgok szanálása, rendteremtés kívül


A lista természetesen nem teljes, és egyénileg változó lehet. Komolyabb problémák esetén (gyász, depresszió, egyéb traumák) mindenképp szakemberhez érdemes fordulni.


A következő bejegyzésben arról írok, hogy miért nehéz az elengedés, és fontos mégis folyamatosan gyakorolnunk (akkor is, ha minden remekül megy az életünkben).


Hamarosan kapható lesz az Elengedés kártyacsomag, amely segíti a folyamatot.


39 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page