A HÁROM TESTŐR - VESZPRÉMI MÁSZÓK A NINJA WARRIOR DÖNTŐJÉBEN

December 9, 2018

A Veszprémi Mászó klub tagjaival, a TV2 gondozásában futó 2018-as Ninja Warrior Hungary verseny résztvevőivel beszélgettünk a döntő előtt pár nappal. Ők hárman ott vannak a verseny 20 fős döntőjében (2018. december 10-én látható a TV2-őn). Igazán vidám beszélgetés volt a fizikai és a mentális felkészülésük kulisszatitkairól, a csapat erejéről és a sikerhez szükséges összetevőkről.  A videó vágása folyamatban van, de addig is olvassátok szeretettel ezt a hosszú, néhol komoly, néhol -pedig komolytalan interjút Gyömrei Mátéval, a tavalyi Ninja-győztessel, Strommer Soma falmászóbajnokkal - a dzsungelkölyökkel - és Janzsó Robival, akit a műsorban csak Dávid-szoborként emlegetnek.  :) 

 Fotó: Nagy Endre

 

Mióta ismeritek egymást?

MÁTÉ: Somát pici kora óta ismerem. Soma Stromi fia (megj.: Strommer László, a Veszprémi Mászó klub megalapítója és edzője), és én 13 éves koromban, 2001-ben elkezdtem mászni és Somát azóta ismerem, hogy tipegett körülöttünk, pesztráltuk is, edzőtáborokban neveltük :). Robit, pedig Soma által, Soma hozta be a csapatba, úgy kb másfél évvel ezelőtt.

Robi, akkor Te ezelőtt mit csináltál?

ROBI: Kondival, gyúrással foglalkoztam, és fekve nyomó versenyekre készültem, ami sajnos elmaradt, pedig arra is ugyanilyen lelkesedéssel készültem. Így átváltottam a mászásra és ez is teljesen jó.

Soma, akkor te pedig gyakorlatilag ebbe születtél bele..

SOMA: Igen, és én a Robit is régóta ismerem, együtt jártunk általánosba, sőt még talán oviba is, egy faluban lakunk (Nagyvázsony)

Nagyon jóban vagytok, de versenyben vagytok és egymás ellenében is versenyeztek, ezt hogy élitek meg, tudtok e egymásnak szurkolni. Milyen érzés együtt, de tulajdonképpen egymás ellenében is versenyezni?

MÁTÉ: Ez ugyanolyan, mint a mászás: van a végén persze egy rangsor, hogy ki lett az első, a második, de igazából nem arról szól, mint a boksz v ilyesmi, hogy egymást kell megverni, hanem mindig a fal vagy az akadály ellen küzdesz. Tisztában vagy a saját képességeiddel, tisztában vagy azzal, hogy ha a maximumot kihozod magadból, - teljesen mindegy a végeredmény - elégedett lehetsz magaddal, persze meg tudod nézni, hogy mennyire elég ez, miben lehet még fejlődni.

A mászás szerintem ezért is egy nagyon barátságos sport a verseny szempontjából, mert a legtöbb ember úgy áll hozzá, hogy igen, bár én leestem, de attól függetlenül ugyanúgy szurkol a többieknek, és tisztában van vele, hogy ő elrontotta, de ha most egy másik ember tovább ment, akkor meg kell dicsérni, mert ő jobb volt, ügyesebb volt. És szerintem a Ninja Warriorban ugyanez: oké hogy egymás ellen is küzdünk, de itt arról van szó, hogy mindenki ki tudja e hozni magából a maximumot, és mondhatjuk, hogy igen, kemény voltál…vagy esetleg fordítva.

 Kép forrása: www.tv2.hu, https://www.facebook.com/ninjawarriorhungary/

 

ROBI: Vagy mind kemények voltunk :) 

MÁTÉ: Vagy jön a Stromi, aztán mindannyiunkat elver. :)

SOMA: Velem is a középdöntőben volt az, hogy én mentem először és én ültem be először a páholyba, a többiek utánam jöttek, de kb. jobban izgultam, mert akkor már tényleg úgy volt, hogy menjünk tovább így hárman, csapatként, ami pluszt is ad a döntőben is szerintem.  Aznap felmegy a 20 versenyző, néhányan ismerik egymást, néha edzenek együtt, de senki nincs rajtunk hármunkon kívül, akik többen jöttek volna egy helyről és szerintem az így nekünk egy kis plusz ezáltal.

ROBI: szerintem egy ilyen verseny nem csak arról szól, hogy aznap meg a verseny napján mit tesz az ember, számomra ez sokkal inkább a felkészülésről szól.  Azt gondolom, hogy igazából saját magad ellen versenyzel a felkészülésnél. Utána hogy mi lett abból, mit hoztál össze, magaddal kell elszámolni, és nem az a fontos, hogy ő képes volt még két órát edzeni és én meg már nem tudtam. Ez volt a benyomásom itt is, hogy nagyjából tisztában van az ember az erőviszonyaival és reálisan látja a helyzetet, nem állít irreális elvárásokat maga elé, és inkább annak függvényében, hogy hogyan készült fel, megpróbálja magából kihozni a maximumot és utána az persze jó érzés, ha sikerül teljesíteni azt amit korábban felállított az ember célul, mert akkor az azt tükrözi, hogy reális terveim voltak és sikerült a verseny. Nekem a felkészülés a verseny. A ninjára levetítve: ott már csak előadtunk. Az az 5 perc közel sincs ahhoz a nehézségekhez, ami a felkészülés alatt van. Tehát a felkészülés alatt dől el a verseny.

 Kép forrása: www.tv2.hu, https://www.facebook.com/ninjawarriorhungary/

Ok ez szuper is h erre rátértünk. tehát fizikailag szemmel láthatólag –főleg amikor a versenyben vagytok, elég jól fel vagytok készülve. Ez mindenhogyan látszik :)

(Robi: hát most van egy kis hasunk.. :) :)  Máté: Most a karácsonyra edzünk.. :)

Erről azért még pár mondatot mondjatok légyszi, hátha nem mindenki tudja, hogy mennyit edzetek úgy összességében, hiszen nem csak erre a versenyre készültök, hanem a mászóversenyekre is.

SOMA: Kicsit mások a céljaink. Én a mászóversenyekre készültem, Máté többféle versenyre (akadályfutás, Spartan race, Ninja-versenyek, és emellett a mászóversenyek is), Robi meg a fekve nyomásra gyúrt, és még most kezd átállni a mászásra, úgyhogy picit más is volt mindegyikünknek a felkészülés, de azért volt egy erős metszet :) 

Az évre január elején kezdtünk el készülni, előtte volt egy kisebb pihenő, majd jött a legkeményebb időszak, ekkor edzettünk a legtöbbet, kb. 25 órát egy héten, úgy 1-1.5 hónapig. Utána folyamatosan csökkentettük, és versenyek előtt heti 5*2-3 órát, azaz 15 órában megállt a felkészülés és a többi időszakban is kb. ezt a 12-15 óra edzésmennyiséget próbálom tartani.

Kép forrása: www.tv2.hu, https://www.facebook.com/ninjawarriorhungary/

 

MÁTÉ: nagyjából ez az időszak ez hasonló volt nálunk is, igyekeztünk hasonló tervet követni: az alapozó edzés nálam 16-20 óra, annyi fért így bele, de ez is életem egyik legkeményebb időszaka volt edzés szempontból. Ilyet rakott össze a Soma meg a Stromi :) , úgyhogy bevérzett a szemem rendesen :). Nagyon meg is alapozta az utána lévő időszakot, úgyhogy tök jól sikerült. Utána, ahogyan mondta Soma is, átálltunk egy kicsit óraszámban kevesebb, súlyban és intenzitásban erősebb edzésekre, és a legvégén, az utolsó másfél hónapban kezdtünk el igazán az akadályokra gyakorolni. Akkor bejártunk tornaszobába, tornászgyakorlóba, ahol gumi-asztaloztunk, lengéseket gyakoroltunk, egyensúlyos átfutásokat. Azért, hogy meglegyenek ezek a mozdulatok, ne féljünk ezektől az akadályoktól se. Fizikálisan már nagyjából készen voltunk, akkor már csak arra kellett koncentrálnunk, hogy ne veszítsük el ezt a felkészültséget, „bodyt” :), hanem szinten tartsuk. Igazából frissen is tartjuk. :)

Gyakoroltátok az akadályokat, gondolom a tavalyi alapján felkészültetek, külföldi ninjákat is megnéztetek?

MÁTÉ: Igen, főként az európai versenyeket, mert ez egy ilyen vándorcirkusz: elindul, mondjuk Angliából, átmegy Franciaországba, Németország, stb, egy nagy kamion, és ugyanaz jön ide is, ami nem azt jelenti, hogy ugyanazt a pályát kapjuk meg, de nagyjából látjuk, hogy mik az új akadályok. Látjuk, hogy van egy új akadály, és - itt is a Stromi jön képbe: aki 5 perc alatt összerakja az akadályt a hátsó kertben, és kész próbáljuk ki. :) 

SOMA: igen azt meg kell jegyezni, hogy nagy köszönettel tartozunk neki! Emlékszem, a verseny közben is, egy-egy fordulón már láthattuk a következő pályák egy-egy akadályát, hazajöttünk, aludtunk jó sokat, másnap délután bejöttünk, és már itt várt az az akadály, amit apa aznap reggel vagy délelőtt összefaragott fából, átfúrt valami rönköt, rárakott egy kapaszkodót és tényleg tudtunk gyakorolni.

Ez is kellett hozzá. Nem ugyanaz a fogás, meg nem ugyanazok a távolságok, de nagyjából tudod, hogy milyen lesz.

Már egy picit áteveztünk a mentális részre – hiszen annak a része is – hogy az akadályokról tájékozódtok, felkészültök, és akkor ezt megpróbáljátok azt fizikailag is begyakorolni. Emellett mi kell még ahhoz, hogy valaki ilyen összeszedetten tudjon végigmenni a pályán, ahogyan ti tettétek, mentálisan is nagyon ott voltatok, fejben is felkészültek voltatok.  Milyen készségek, tulajdonságok szükségesek, mire kell odafigyelni?

ROBI: Amikor az ember kitűz maga elé egy célt, nagyon fontos, hogy tényleg menyire akarja, mert ez szerintem egy óriási fundamentum, hogy az az ember tényleg akarja, vagy valami külső tényező miatt úgy érzi, hogy neki ezt meg kell csinálni. Például a szülei miatt, és akkor is megtesz érte mindent, de ez nagyon sokat számít, mert a legnehezebb pillanatokban ez a dolog fogja továbblendíteni, és ez az egyetlen olyan erő, ami a nehéz pontokon át tudja lendíteni az embert. Ha ez nem elég erős, ez az alap, ez az akarat, ami belülről jön, akkor esélytelen. Nagyon fontos hogy az ember az tényleg ismerje magát ennyire, hogy tudja, hogy ezt most ő szeretné vagy nem, mondjuk én például: nekem nem csak a sport van az életemben, és tudom, hogy én nem szeretnék annyira komolyan sportolni, mint a Soma, mert nem élvezném annyira. Most ezt így kitűztem, tudom, hogy megcsináltam, mert tényleg akartam. Lehet, hogy jövőre meg mittudomén, egy operába  megyek. :) :) :) 

MÁTÉ: Igen, erre egy jó példa az, ami nálam is, előfordult sokszor, hogy kitűzöm azt, hogy egy edzéstervet megírok, vagy Somával együtt, Soma átküldi és akkor azon én nagyjából könnyítek :) :) és megcsinálom magamnak. Elhatározom, hogy na ezt megcsinálom heti négyszer reggel is. És ezt nem csinálom meg heti négyszer reggel, ha nincsen valami cél, (mutat Robira az előbbiekre reflektálva), ami tényleg így engem inspirál. És nem egy edző mondja, hogy meg kell csinálnom, mert akkor megcsinálom hétfőn, kedden, de csütörtök pénteken már nem kelek fel, mert így szól az ébresztő, de alszom tovább.

ROBI: ezek az edzések már nem a mozgás örömére mennek, ezek fájnak. :) 

MÁTÉ: Ha felébredsz reggel, csörög az óra, és egyből bevillan, hogy mi a célod, miért is csörög az az óra, - hiába vagy fáradt, fáj mindened, éhes vagy szomjas vagy, mindent kívánsz csak a mozgást nem, - egyből az villan be, hogy igenis nekem ott egy cél – teljesen mindegy hogy mi az (legyen, egy, Ninja Warrior, legyen egy maratonfutás, vagy hogy két kilót akarok fogyni, vagy valakinek jobban akarok tetszeni). :) Egyből ez villan be, és akkor fel fogsz kelni, meg fogod csinálni. És ennyi. De itt jön a másik, amit a Robi mondott, hogy a Sománál az óriási teljesítmény, nagyon becsülendő, és nagyon nagy tisztelet, hogy oké, mi képesek voltunk erre 4 vagy 5 hónapig, de a Soma ezt csinálja már 10 éve. És ugyanúgy az összes profi sportolónak, ez óriási tisztelet, mert egy munkát sem tudsz végezni ennyi ideig, nem tudod ennyi ideig motiválni magad. Az hogy mindig kitalálod magadnak, hogy mi motivál, miért csinálom ezt huzamosabb ideig, mert ez már tényleg nagyon fáj, és nem a mozgás örömért. :) :) Mi ezt 4-5 hónapig tudtuk csinálni, fogat összeszorítva, de az az ember, aki ezt sokkal huzamosabb ideig, az óriáskirály.

ROBI: De akkor most válaszoljak a kérdésre is… Mi volt a kérdés? :) :) 

Az volt a kérdés, hogy mentálisan milyennek kell lenni, mi kell ahhoz, hogy valaki ezt így végigtolja, ahogy ti? Vagy Te Soma, ahogy ezt a tizenX évet végigcsinálod?

SOMA: Hát az kell, ahogy mondták, a többiek is, hogy akard azt a célt. Egyikünknél sem az volt, mint pár embernél a műsorban, hogy „oké, leesett, és hát oké, ez van, kezet törölt és akkor ment tovább a dolgára, hanem igenis úgy készültünk, hogy most erre felkészültünk, és menni kell. Ezen kívül kellett az, hogy tényleg meglegyen a belefektetett edzésmunka, az ad egy magabiztosságot, és hogy higgy magadban, higgy abban, hogy meg tudod csinálni, hogy el tudod érni azt a célt. Ezt mindig lebontani kisebb részletekre, arra az egy pályára, ami előtted van, meg arra az egy akadályra, ami éppen következik. És csak arra koncentrálni, mert akkor igazából csak a pályán mész, és tök mindegy, ki szurkol, meg ki nem, hogy hányan vannak melletted, és hogy kamerák vannak, - ezt ha ki tudod zárni, csak magadra koncentrálsz, meg arra, hogy hogyan csinálod meg az akadályt, akkor igazándiból rontani nem nagyon van esélyed. Ilyenkor, ha minden hibafaktort ki tudsz zári, akkor lejön arra az egyre, hogy fizikálisan meg tudod-e csinálni, vagy nem.

ROBI, nálad többször lehetett látni, több akadálynál látszik, ahogyan behunyod a szemed és befelé figyelsz. Ilyenkor mire gondolsz?

ROBI: A versenyt megelőzően nagyon sok vizualizációt csináltam, és egyéb fejben való bemelegítést. Átfutottam, hogy mi fog történni. Utólag a Böjte Dávid mondta, hogy látszott, ahogy a többiek nézték egymást a Tv-ben, hogy hogyan csinálják, lehet esetleg tanulni belőle, én meg hallgattam a zenét, és falatoztam, nyugodt voltam, összpontosítottam. Fontos az ebben való hit, de ez kulcsfontosságú volt, ebben biztos vagyok így utólag, hogy az ember mennyire gondolta át előtte, és tényleg ez nem egy humbuk, mert ez nekem nagyon sokat segített. És van egy nagyon érdekes tapasztalatom, ami az első pályánál történt: felkészültem előtte fejben, nagyon alaposan, alfában végiggondoltam, hogy mik lesznek a pályán és hogy fogom azokat kivitelezni. Amikor felmentem a pályára és végigcsináltam, megvolt minden úgy ahogyan elterveztem, megnyomtam a gombot. Utólag nem emlékeztem másképpen az eredményre, mint amit fejben elterveztem és ez nagyon-nagyon érdekes, és most egy kicsit ilyen fura, de kicsit én sem tudom, hogy hová tegyem (Máté: „Dejavu volt”), hát dejavu volt, na tényleg, és az úgy sikerült, és ez nagyon fontos, tényleg minden mozdulat.

Kérdésedre a válasz: amikor behunytam a szemem, az egy kicsit így visszalendített ebbe, hogy adott akadály előtt mit gondoltam át fejben, hogy kell azt megcsinálni.

Máté, neked pedig, - ezt már többször megkérdezték tőled,  - az elején, nyomás lehetett neked, hogy te vagy a tavalyi győztes, és  ráadásul a végén jöttél. Hogyan tudtad magadban ezt rendezni, és ez az első selejtező után eltűnt-e, vagy továbbra is maradt, hogyan készültél fel erre?

MÁTÉ: Igen, erre számítottam, és talán ettől is féltem a legjobban, hogy ezt hogyan fogom kezelni. Számítottam rá, és ezért én is így elképzeltem előtte, sokszor. Gyakran lefekvés előtt, amikor így kicsit mér tisztább volt a fejem, fú, milyen lesz, odamegyek és akkor, előttem megcsinálták sokan, odamegyek, mint tavalyi győztes és először mikor jutnak eszembe: „huh belesek az elején a vízbe, kész vége, röhög rajtam a világ”,. Aztán ezeket elhessegettem, miért is lenne ez, és akkor pozitívan végigmentem a pályán, és megcsináltam ezt, is, igenis ott vagyok, mint tavaly legalább, vagy talán még jobb. Igen, amikor felléptem, a legelején volt a legnehezebb, a selejtező első pályáján, ahogy átmentek előttem már ötvenen és akkor jöttem én, bekonferáltak, őrjöngés stb,. Számítottam a közegre, a tavalyi atmoszférát újra éreztem, de meg is rémített hirtelen. Ahogy átmentem az első akadályon, kicsit megnyugodtam, a másodikon megint egy kicsit. És sorban az összes akadály, ahogy megvolt, vett le ebből a kis nyomásból. Amikor megnyomtam az első pálya végén a gombot, az is segített. Ekkor még mindig nem éreztem a nyugalmat. Talán most így a döntő előtt érzem a legnagyobb nyugalmat. Most már úgy vagyok, hogy végül is nem estem le a legelején, hanem már eljutottam a döntőig és itt már letettem azt, hogy nem hiába mentem tavaly a legtovább és akkor talán idén is menni fog. Igazából pályáról-pályára egyre könnyebb volt ezt kezelni.

Soma nálad pedig adott a kérdés, hogy ugye apa tavaly is részt vett a versenyen, idén együtt indultatok, ő viszonylag hamar kiesett, neked mennyire volt nyomás ez, hogy apa nyomdokaiba érj? Mondtad is, hogy továbbvinni a Strommer nevet,  milyen fontos:) Illetve  hogy  jól tudtad-e ezt kezelni itt a sok versenytapasztalat miatt?

SOMA: az nem hatott rám negatívan, hogy vele együtt kellett mennem, azt versenyeken is megszoktuk. Tényleg akkor ütött be a krach, amikor közvetlen előttem, második akadály, teljesen váratlan, tényleg nagyon sok mindenre készültünk fejben, de erre nem gondoltam, hogy ez lesz. És így őszintén megmondom, neked is, mint mentális tréneremnek, hogy azzal a helyzettel nem sikerült megbirkóznom.. Az volt a szerencse, hogy fizikálisan annyira fölötte álltam annak a pályának, hogy sikerült legyőzni azokat az akadályokat is. Nagyon sokat segített az is, hogy fejben azért jóval stabilabb voltam, mint mások szerintem, de még így is azt mondom, hogy ha egy nehéz pálya van akkor az lehet, hogy nem sikerül. Utána az epizódfinálétól kezdtem el én is azt érezni, hogy nagyon hasznos volt a fejben felkészülés. Felálltam az epizódfinálé előtt a pályára, éreztem, hogy így ver a szívem (gyorsan, mutatja), érzek minden külső hatást, és megálltam. Ott egy rúddal kellett lecsúszni először, megálltam előtte, és használtam, amit szoktunk – ez a 3 –ujj technika – kizártam a külvilágot és éreztem, hogy így nagyon drasztikusan lelassult a szívverésem, szépen kiment a külvilág és tényleg utána már tök jó volt, pályáról pályára egyre jobb volt.

Milyen eredménnyel lennél elégedett a döntőben, nem is eredménnyel feltétlenül, hanem milyen érzésekkel, milyen teljesítéssel?

ROBI: Most már ugye döntősök vagyunk és nekem ez volt a célom. Én elégedett vagyok. Hát igen, jó volt!  :)

Kép forrása: www.tv2.hu, https://www.facebook.com/ninjawarriorhungary/

 

Akkor te már elégedett vagy..

ROBI: Igen, elégedett vagyok.

SOMA: Mi is elégedettek vagyunk vele.

MÁTÉ: Robi megmutatta magát :) :) 

MÁTÉ: Én akkor leszek elégedett, ha ki tudom hozni magamból a maximumot. Vagy végigmegyek, mert fizikálisan képes vagyok rá, vagy azért esek le, mert fizikálisan elfáradtam. Amibe egy kicsit akkor azért lennék csalódott, mert huh, akkor kicsit többször kellett volna felkelni korán és edzeni :) :) de a lényeg, hogy akkor lennék elégedett, mert akkor kihoztam magamból tényleg azt, ami bennem van. Azt a munkát, amit magamba tettem, az kijött a pályán. Ha valami más miatt esnék len, akkor az úgy fájna, de már most elégedett vagyok, mert itt vagyunk hárman. Én azt mondom…, valamelyikünk csak kihozza magából a maximumot :)

Ha nem, akkor Stromi papa nagyon elver minket.

SOMA: Nekem is a mászóverseny során tényleg ez vált be a legjobban, hogy mindig úgy álljak neki, hogy élvezzem az egészet, élvezzem azt hogy amikor a pályán vagyok, ne úgy jöjjek le, hogy ahhh végre vége lett, hanem tényleg úgy hogy minden percét kiélveztem és jól is ment. A másik pedig tényleg az hogy addig jussak, ameddig megy és kiadjak mindent, ami a csövön kifér. Azt gondolom, hogy ez az év így nagyon jól sikerült felkészülés szempontjából, kihoztam azt, amit a jelenlegi élethelyzetemből ki tudtam, minden időt belefeccöltem, amit tudtam az edzésbe meg a felkészülésbe, úgyhogy nekem tényleg annyi a célom, hogy addig menjek, ameddig bírok.

Mennyit készültetek fejben? Fizikailag ugye megbeszéltük, hogy mennyit edzettetek, de többször is elhangzott, hogy fejben is mennyit készültetek, vizualizáltatok, de úgy kb. mennyi alkalmat vagy időt szántatok erre?

SOMA: őszintén megmondom, hogy nekem ez a Ninja Warrior benne volt a felkészülésben, de én ebben az évben a mászóversenyeimre készültem. Két héttel az első forgatási nap előtt még Európa-kupán voltam külföldön, és addig azokra készültem fejben, meg fizikálisan is – az akadályokat az utolsó két-három hétben gyakoroltam…ami volt ahol néha picit lehetett volna jobb is. :) De azt mondom, hogy az utolsó két hétben majdnem hogy többet készültem fejben, mint egy mászóversenyre, mert hogy tudtam, hogy lesznek olyan szokatlan helyzetek, hogy kint lesz kamera, TV, fények – ez egy más sportesemény, nem a mászás, amit én csinálok, más mozdulatok, illetve relatíve nem több, hanem más hibafaktorok is benne vannak. Kb. naponta kétszer 20 percet készültem. Reggel, amikor fölkeltem, megcsináltam a szokásos agykontroll programozást, és azt még este még egyszer.

Kép forrása: www.tv2.hu, https://www.facebook.com/ninjawarriorhungary/

 

MÁTÉ: Én azzal kezdeném, hogy azért olyan nagy királyok a srácok, mert én, hogyha visszamennék 18 éves koromra, és ilyen fizikális állapotban lennék, mint ők, én annak ellenére biztos, hogy nem jutottam volna be a döntőbe. Tudom milyen voltam 18 évesen, meg úgy nagyjából milyenek a fiatalok, odamentem volna a pályára, megcsapott volna ez a hangulat, én vagyok a király..:) fiatal vagyok, erős vagyok, tényleg magabiztos vagyok, mert tudom, hogy fizikálisan jó vagyok  - a srácok tényleg nagyon jók, („Máté, te nem 18 vagy?? J” – „Nem, én 30 éves vagyok”), úgyhogy a lényeg az, hogy én biztos, hogy emiatt valamelyik akadályt így elszórakoztam volna, mert arra koncentráltam volna, hogy na, hol tudok integetni, hol tudok mosolyogni, hol tudok valami kis hülyeséget csinálni. Nagyjából ezt is lehet látni, ha odamegy egy fiatal, akkor nagyjából ezek miatt esik le. Szeleburdi..(”Volt, aki csajozni ment” :) - vág közbe Robi.) Ezért nagy tisztelet a srácoknak, mert látszik, hogy sokkal összeszedettebbek, mint egy átlag fiatal. Mert tényleg, biztos el tudják képzelni mások is, hogy milyen stresszhelyzet, kamerák előtt, és tényleg egyszer próbálhatod meg, stb., de igazából ez ott jön ki, hogy hűha, tényleg figyelni kell. A lényeg az, hogy ennyi idősen én kuka lettem volna J fejben, úgyhogy biztos, hogy nagyon sokat számít, hogy fejben felkészültek, és ahogy így egymást is támogattuk, így lelkileg is a végén, mert már máshogy nem lehetett. Én hogy készültem? Tanulva a hibáimból, amit elkövettem régen, hogy például odamentem valahová nagy mellénnyel, hogy ezt simán megcsinálom, aztán…aztán leestem :) vagy utolsó lettem, vagy bármi.. :) Rengeteg ilyen versenytapasztalatom van a múltból és ezekből tanultam, hogy miért történt ez. Edzésmunka hiánya? Ugyanannyit edzettem, mint legutóbb. Legutóbb első lettem, most meg utolsó…akkor itt más van. És rájöttem arra, hogy igen, egy kicsit jobban oda kell koncentrálni, és ezt fejlesztettem versenyről-versenyre, a Ninja előtt meg találkoztunk veled Brigi, és nagyon sok pluszt adtál ehhez az egészhez, mindamellett, hogy egy-két dologban megerősítettél, hogy ezekre nagyjából jól jöttem rá a 10 év alatt, és nagyon sok újat is mondtál. Többnyire este, lefekvés előtt – valahogy akkor van időd, akkor tudod elengedni a nap minden gondját, meg próbálsz elaludni, - akkor gondoltam át egy ilyen 20-30 percben, és persze belealudtam a végén. Nekem az esték váltak be.

Kép forrása: www.tv2.hu, https://www.facebook.com/ninjawarriorhungary/

 

ROBI: Nekem úgy durván a Ninja előtt egy vagy két héttel, amikor veled találkoztunk, akkor jött a képbe, igazán, bár tudtam, hogy van ilyen, meg a Soma is mesélte korábban. Azért is említettem az előbb ezt a céllal kapcsolatosan, hogy az ember mennyire veszi komolyan magát, meg mennyire komolyak a céljai, mert a mentális felkészülésnek szerintem ez az alapja. Én ezeket ha nem is tudatosan, de próbáltam irányba tenni, amiket meg tőled megkaptunk, tudatosítottad. Megtanultuk a különböző technikákat meg metódusokat, hogy mik tudnak segíteni nekünk. Eredményképpen nekem az jött le verseny közben, hogy nagyon élveztem a pályákat és pálya közben – előtte volt bennem egy versenydrukk, nem mondanám, hogy izgultam, de volt bennem egy drukk, ez a pulzusos, hogy jó, mindjárt jövünk – de amint fölléptem a porondra, és hallottam, láttam a visszaszámlálót, nekem ott csend volt. Abszolút a pályán voltam, és ez egy fantasztikus élmény! Biztos vagyok benne, hogy ez a mentális tréningnek az eredménye. Ezeket a technikákat, amiket tőled tanultunk, egy héttel a verseny előtt, meg a verseny közben gyakoroltam és próbáltam mindig, amikor időm volt, meg verseny előtt közvetlen, de voltak külön ilyen edzések, amikor csak ezzel foglalkoztam: alfa zenét beraktam, és fél óra-50 percig így próbáltam lefeküdtem és ezeket így átgondoltam. Nagyon sokszor a pályákat, és tényleg, amikor már túl voltunk esetleg egy pályán, mondjuk a selejtezőn, és ott láttuk, hogy mik lesznek, hogy mik jöhetnek, akkor azokat is tudtam gyakorolni a következő pihenőnapon.

Hát Srácok, köszönöm szépen a beszélgetést, nagyon tanulságos volt és nagyon-nagyon szurkolunk nektek hétfőn a döntőben! 

 

 

Please reload

Featured Posts

I'm busy working on my blog posts. Watch this space!

Please reload

Recent Posts

August 8, 2016

Please reload

Archive
Please reload

Search By Tags